ŐK IS NÁLUNK TANULTAK
ANGYAL, szülő
Ádámmal a történetünk egy alapítványi gimnázium 11. tanév végén való eltanácsolással kezdődött, 3 tárgyból nyárvégi javítóvizsgával indítva, mivel évismétlés nélkül így nyerhettünk bebocsátást egy nemzeti alaptantervű gimnázium 12. osztályának, levelező tagozatára. Evvel nyílt esélyünk arra, hogy a jelesre teljesített javítók után, további 5 tantárgy 7 évnyi tananyagából különbözeti vizsgát tehessünk, mivel a tantervek nem voltak kompatibilisek. Párhuzamosan a tizenkettedikes tananyag abszolválásával, érettségire/felvételire koncentrálva ránk szakadt a covid. Minden nehézség ellenére, maximális, már-már emberfeletti teljesítményt nyújtottak Ádámék, és általuk a fiam, aminek eredményeként bejutott a Corvinusra. Ilyen mértékű emberséget, profizmust, önzetlen odaadást egy diákkal szemben, sosem tapasztaltam, pedig 4 gyermek édesanyja vagyok.
Szinte hihetetlen, mégis igaz a történet…
Örök hála érte.
💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚
TAMÁS, szülő
Amikor eldöntöttük, hogy az Apáczaiba szeretnénk felvételizni sejtettük, hogy az iskolai felkészítő nem lesz elég, egy barátnőm ajánlotta a Smartsulit, akinek a kislánya is itt készült. A Geritől kapott felkészítés nagy segítség volt, meglepően gördülékeny volt, se sírás se ellenkezés. Bármikor kértem visszajelzést, mindig érthető volt, végig tudtam követni a folyamatot. Az eredmény nem kicsit lepett meg, 48 pont matekból, 43 magyarból. Ezután nem volt okunk aggódni, és szerencsére fel isvették az Apáczaiba! Ezer köszönet az akkori és az azóta folytatott közös munkáért!